Sokaknak talán ismerősen cseng az AT&T név. Ez a cég a mi TV és internet szolgáltatónk. A TV keretén belül van egy olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy ingyen megnézhess mindenféle programot: koncertet, sporteseményt és nem utolsósorban mesét. "Mijó mesét" (Tom&Jerry). Emiatt az egy program miatt szoktuk néha igénybe venni ezt az opciót. Ámde történt egyszer, még egy nyári délutánon, hogy bár elérhető volt a program, valami rejtélyes oknál fogva eltűnt a hang. Csak némafilmként üzemel. Sajnos azóta is így van. Ma délután eszembe ötlött, hogy megpróbálom kideríteni az okot, ráklikkeltem a cég honlapján a TV-s almenüre. Voltak ott mindenféle hibaelhárítással kapcsolatos kérdések, de egyik sem foglalkozott az én problémámmal. Kutatgattam tovább, majd felfedeztem, hogy lehet csetelni az ügyfélszolgálattal. Hm, ez új - gondoltam. Ki is próbáltam rögvest, hogy mire képes a technika. Szépen megadtam pár adatot, aztán egy hagyományos bla-bla sablonszöveggel megjelent egy "Dexter" a kábel túloldalán, akinek elmondhattam gondom, bajom. Természetesen ő előbb be szerette volna azonosítani ügyfelét, ígyhát kellett még pár adat. Mikor másodjára is nekifutottam a problémának, még megkérdezte hány TV van a birtokunkban. Ezen a ponton kezdett jó kedvem támadni, érdekesnek ígérkezett az egész.  Megígérte, találunk megoldást a problémára. Megnéztem neki, hogy egyik ingyen nézhető programnak sincs hangja, majd azt a tanácsot adta, hogy indítsam újra a dobozt. Rögtön említettem neki, hogy pár napja is ezt tettük (akkor a rendes élő adásban esett ki többször a hang). Aztán éreztem, hogy habozik az illető a túloldalon, meg is szakadt a cset. Újra várólistán találtam magam. Pár pillanattal később bejelentkezett egy másik Joe nevű technikus, aki a szokásos sablonszövegen túl ismét megkérdezte miben segíthet. Nem tetszésemnek adva hangot le is támadtam, hogy most akkor megint minden adatot irjak le? Végül visszakapcsolt az előző taghoz, aki jobb ötlet híján ismét csak a doboz újraindítása mellett voksolt. Azt ajánlotta, húzzam ki a kábelt, majd kerek 19 másodperc múlva dugjam vissza. Ígyhát engedtem a csábításnak és újraindítottuk a ketyerét. Megírtam neki, hogy pontosan 19 másodperc múlva visszadugtam. Ezzel gondolom jókedvre derítettem. El bírom képzelni, hogy egy szőke nőt képzelt a szavak mögé. :) A rendszer újraindult, de a hang továbbra is valahol fényévekre szabadságon. Ezek után csak azt tudta ajánlani, hogy egy magasabb szintű hibaelhárítási csapathoz kapcsol. Mert hát ilyen is van. Vannak a kis tudásúak és vannak az okostojások. Ekkor jött be Dontae a képbe azzal a kérdéssel, hogyan is nyújthat kiváló szolgáltatást nekem. Rögtön el is sütöttem Apjuk poénját, hogy felvázoljam a problémát immáron harmadszor: a bérmentes programok hangmentes változatban érhetőek el. Újabb rövid ecsetelés után kibökte, hogy tudnak a problémáról, de sajnos nem tudnak rá magyarázatot. Hja, okostojás... Még megírtam, hogy remélem egyszer majd működni fog, ő pedig ígéretet tett arra, hogy dolgoznak az ügyön. Megkérdezte van-e még egyéb bajom, de mondtam, hogy "csak" ez. Aztán megint kaptam egy búcsú sablon szöveget, mely szerint töltsek ki egy kérdőívet, mennyire vagyok elégedett a technikus teljesítményével... Naná. Bye!

   Az késő délutáni órákban született egy alkotás Bence tollából. Elmondhatom, hogy a szánk tátva maradt, mikor megláttuk.

Újabb díjjal lettünk gazdagabbak, bár még az előzőket sem raktam ki a jobb oldali sávba...

Ezúton Bailának köszönjük a ránk gondolást.

Szívem szerint minden blogos ismerősömnek tovább küldeném a díjat, mert mindegyikük blogját másért és másért kedvelem. 

   Mosolyogva ébredős, egész nap jókedvű, gyorsan reggelizős, játékokért harcba szállós, anyához vigaszért szaladós, bátyját megpüfölős, bátyja miatt sírós, néha büdi pelust jelző, anyának segítős, anya mellett főzős, egyre többször babával játszós, babát etetős, babát ölelős, játszóteret szerető, levegőzni szerető, sokáig autósülésben ülni nem szeretős, nézelődni, gyűjtögetni szeretős, fabotot darabokra eltörős, délre megéhezős, kajából belakós, ma először egyedül és nagyon ügyesen kanállal evős, amúgy kézzel, villával már szépen evős, délután 3 órát alvós, újra mosolyogva ébredős, sokat játszós, huncut konyharuha lopkodós, huncutul mosogatógépet pakolós, kukát tologatós, asztal alá bebújós, székre, asztalra felmászós, kandallóba játékokat bedobálós, délután is Bencével harcolós, néha bujcsizós, puszit adós, Apához sikongatva rohanós, könyveket hozós és lapozgatós, formabedobós dobozt hozós és dobálós, este felé fáradós, gyorsan vacsorázós, lépcsőn felmászós, ruháját félig egyedül levetős, wc-n csücsülő pisilős, vidáman pancsolós, törölközni nem szeretős, pelenkázón felállós, arckrémet kérős, fogat mosós, fésülködést nem szeretős, cumi nélkül elalvós, egyre többet "beszélős", tizenöt fogú 17 hónapos kicsi lány.

   A Bence névre hallgató egyedi ébresztőóránk pontosan ébresztett. A mai napra nem sok látnivalót terveztünk, lévén, hogy a hazaútra is kell szánni legalább 5 órát. A helyi információs lapokban olvastunk egy barlangról, amely az Ohio folyó mentén található, így hát némi reggeli és pakolás után útnak indultunk Illinois állam dél-keleti csücske felé, hogy mi is megnézzük magunknak. A hely kihaltnak tűnt így vasárnap délelőtt, csak a folyón közlekedő komp kikötőbe érkezése törte meg a csendet néhány pillanatra. A barlang régen rablók tanyája volt, de egy időben templomként is funkcionált.

Miután körbejártuk a barlangot, újra útnak indultunk. Először észak felé, New Harmony irányába, amely már Indianaban található. Érdekes kis városka, az emberek többsége idős és golf kocsikkal közlekednek. Kis utcákon, takaros kis házikók sorakoznak. Sikeres ebédszerzés után a közeli Harmonie parkba mentünk. Újnak tűnt a hely, Apa hallott róla nemrég. A Wabash folyó partján terül el, még mielőtt az az Ohio-ba torkollna. Kicsit nézelődtünk, s miután a gyerkőcök eleget játszótereztek, nekivágtunk az autópályának Fishers irányába.

ui: Még egy érdekességet megemlítenék. Rengeteg "bólogató" olajkutat láttunk az állam ezen részében. Még a parkban is volt egy, gyorsan le is fényképeztük.

   A szombat reggel egy Marion nevű városkában lévő szállodában köszöntött ránk. Mondhatni elég korán, hiszen helyi idő szerint fél 7kor fent voltunk. Igazából, mi "nagyok" még aludtunk volna, de hát az aprónép a kakassal kel, indianai keleti idő szerint. Tehát nekik fél 8 volt, és ez Bence biológiai órájának hivatalos működési rendje. Nem terveztük korán elhagyni a szobát azzal számolva, hogy a reggel még hűvös, mégis fél 10-kor már a várostól dél-nyugatra található Little Grand Canyon nevű hely, 2 autó híján szinte üres pakolójában találtuk magunkat. Mivel a körút hosszából ítélve kb. 3-4 órára terveztünk távol maradni, hátizsákunkat némi tízóraival, innivalóval töltöttük fel. A dombtetőn haladt az ösvény, hol hegyet másztunk, hol lentebb ereszkedtünk, mígnem elértünk az út azon pontjára, ahol egy kilátó található.

Egy kis nézelődés után kezdődött a túránk izgalmasabb része. Az ösvényen lefelé haladva leértünk a canyonba, ahol sziklákon mászva kellett lentebb ereszkednünk. Mikor leértünk, Apa tízórait javasolt, így aztán négyesben falatozgattunk, miközben mellettünk csörgedezett a patak és körülöttünk hatalmas homokkő falak emelkedtek a magasba. Miután a már fentről is látott folyó szintjén folytattuk utunkat, egyszer csak valami barna állatot véltem felfedezni, amely rohamosan felénk tartott. Mondanom sem kell, hogy rögtön a lerosszabb szcenárió pörgött le a szemem előtt. Végül csak egy gazdátlan kutya okozta a riadalmat. Nyakörve volt, de hiányzott róla a kis infókkal tele medál. A kutyus szemmel láthatóan tudta az utat, hol követve, hol kielőzve, jött velünk lelkesen. Legjobban Bence örült ennek, aki mindig szólítgatta, ha lemaradt. Végül a canyon másik végén átadtuk a szembe jövőknek hátha azok összetalálkoznak a gazdival, és átadhatják az elkóborolt állatot.

A parkoló felé vezető úton szinte csak felfelé kellett haladnunk. Nagy büszkeségünkre Bencének meg sem kottyant a sok gyaloglás, sőt mi több, nagyon élvezte, amikor a sziklákon kellett felkapaszkodni. Az autótól nem messze, az utolsó lépcsőfokon Bence felfedezett egy helyi egeret, amely nem akart közreműködni és mindig arrébb szaladt. Azért fényképen megörökítettük.

A nap azonban ezzel még nem ért véget, a délutánt egy Giant City nevű állami parkban töltöttük. Először megnéztük a neves fogadót, ahol több állami méltóság is megfordult már.

A parkban két rövid túrát választottunk. Továbbra is magas sziklafalakat, homokkő képződményeket láttunk. Az egyik helyen amatőr diákcsapat próbált sziklát mászni, hol több, hol kevesebb sikerrel. Bence már nem sétált ekkor, Apa hátáról nézelődött, így Anni az én hátamra került.

Késő délután, kissé elfáradva a szállodánk felé vettük az irányt, ahol némi vacsora, majd fürdés után el is tettük magunkat másnapra. Mert tudtuk, a kakas korán kel és motyogni kezd.

   Az utóbbi pár napban nem született új bejegyzés, és ennek egyetlen oka van: kirándultunk. Apa jó pár hete tervezte ezt az utat, a tőlünk nyugatra található Illinois állam déli részére. Már-már lemondott róla, hogy idén megvalósuljon, és mégis... Dimbes-dombos vidékről van szó, rengeteg nevezetességgel, látnivalóval, nemzeti parkokkal dúsítva. Az időjárás is nekünk kedvezett, kár lett volna kihagyni a sok szép felfedezésre váró helyet ebben a 18-20 fokos novemberi ajándék melegben.

Pénteken reggel indultunk, és az út kb. 5 órát tartott az első állomásig, amely Harrisburg-től délebbre található a Shawnee nemzeti erdőben és a csalogató Garden of the Gods nevet viseli. Magas sziklák tetején jártunk, alattunk a mélyben és a messzitávolban csak erdőt láttunk. A tájékoztatón a hely keletkezéséről olvashattunk. 320 millió évvel ezelőtt ezt a területet egy ősi tenger borította. Ahogy délebbre húzódott, úgy maradtak vissza a hatalmas sziklák. Természetesen az erózió is munkálkodott keményen. Az egyik formáció a Camel Rock (Teve szikla) nevet viseli, lentebb a képekről majd kiderül miért... Itt töltöttük a délután nagy részét. Próbáltunk túrázni is, de mivel hiányoztak az útvonalakat jelző táblák, inkább visszafordultunk és úgy döntöttünk, megvárjuk a naplementét. Kicsit nosztalgikusan hatott ez, hiszen utoljára, s ráadásul akkor még hármasban, Sedonában (Arizona) ültünk a vörös kőszikla tetején és kíváncsian vártuk, hogy a napnyugta miként festi meg az amúgy vörös színben domináló tájat.

Garden of the Gods

Camel Rock

Bence

Látkép

 Bizarr gyűrűk

Apa és Anni

Anvil Rock

Anya és Bence

Naplemente

Még a 16 hónapos összefoglalónál említettem, hogy Anni ügyesen megoldja a forma bedobálós játékot. Nem éppen első próbálkozásra, nem is azzal a fajta játékkal, amellyel eredetileg szerettem volna, de sikerült végre rögzíteni a kisasszonyt művelet közben...

   Ahogy az előző bejegyzésben említettem, megálltunk egy kisvárosban hazafelé jövet...

Greensburg Indianapolistól dél-nyugatra található, az I-74-es autópálya mentén. A helyet 1821-ben alapította egy Thomas Hendricks nevezetű emberke. Miután megépítette az első faházat, 100 holdnyi földet adományozott a leendő városnak. 1822-ben, az úr felesége, egy bizonyos Elizabeth Trimble Hendricks a Pennsylvaniaban található szülővárosa neve után Greensburgnek keresztelte a települést.

A városka a helyi törvényszéki épületéről híres. Az épület toronyórájának tetején fura módon egy fa található. Legalább is lentről egynek tűnik...

Legelőször az 1870-es években vették észre, hogy egy fa jelent meg a torony tetején. Később kiderült, hogy nem is egy, hanem több fáról van szó. A megyei tanács attól tartott, hogy kárt tesznek az épületben, így 1880-as években felbéreltek egy toronyállványozót, hogy távolítson el néhányat belőlük. Állítólag két fa maradt meg, amelyből az egyik majdnem 15 láb magasra nőtt. Mire ez a fa végül kipusztult, egy másik jelent meg a helyén. Manapság 2 fa található odafent... A várost emiatt a "Fa város" (Tree City) jelzővel illetik. 

   Nem emlékszem, hogy az előző évek novembereiben voltunk-e egyáltalán túrázni... Ma november 8-át írunk és bizony az időjárás megengedett egy szép kis sétát, köszönhetően a kellemes +21 foknak.

Nem tudtuk eldönteni, melyik parkba menjünk, végül Apa egy olyat választott, ahol még nem jártunk. Dél-nyugat Indiana felé vettünk az irányt, mégpedig egy Versailles nevű városkába, amelynek szomszédságában található a Versailles Állami Park. Ebédidőre időzítettük az érkezést, így útközben beszereztünk némi harapnivalót, hogy majd a parkban egy piknik asztalnál fogyasztjuk el. Igencsak érdekesnek ígérkezett az ebéd. Nem maga az étel miatt, hanem a kb. 2 óra autókázás után a két gyermek inkább a végtagjait tornáztatta, és érthetően eszük ágában sem volt a padon ülni. Így aztán mindig szólítgatni kellett őket, hogy jöjjenek a következő falatért. A piknik asztal közel volt egy tóhoz, (szerencsére nem túl közel), amelyen tömérdek számú kanadai vadlúd tanyázott, viaskodott, gágogott. Sajnos a fű tele volt libakakival, amit addig nem is vettünk nagyon észre, amíg Anni szorító kis ökléből ki nem kandikált egy megszáradt khaki darab. Pechünkre a közelben található mosdók zárva voltak, így a popsitörlő tisztító erejébe vetettük bizalmunkat. Miután elfogyasztottuk gyors ebédünket, elindultunk az Apa által kiválasztott ösvényen.

A fákon sehol egy levél, mind lehullott már. A kopár ágakon átsütöttek a nap meleg sugarai. Kissé sziklás terepen haladtunk keresztül, de Bence szépen odafigyelve lépkedett. Átkeltünk egy patakon, háromszor is. Nagyon tetszett Bencének, hogy kőről kőre lehet csak lépni. Anni Apa hátáról nézelődött. Bár, eleinte nem tetszett neki, szeretett volna ő is sétálni, de sajnos akkor alig haladtunk volna. Az ösvény egy kemping mellett vitt minket, és nagy meglepetésemre, voltak is ott páran lakókocsikkal, bátrabbak sátorral. Visszaúton megálltunk egy játszótéren is. Itt mindkét gyerkőc kedvére homokozott, csúszdázott.

Miután kb. 5 kilométernyi túra után visszatértünk a kiinduló ponthoz, az autónkhoz, hazafelé vettünk az irányt. Megálltunk azonban még egy kisvárosban, de erről már a következő bejegyzés szól.

Hárman az ösvényen

Átkelünk a patakon

Anya árnyékában Bence

Bence fotózta :)

Anni a zöld gumin :)

Piros virág

Erdei patak

Zöld levelű 'baba'fa

Teknőc

   A helyi hírekben olvasható egy riport, mely szerint van néhány, még ma is hatályban lévő, ámde igencsak elavult törvény Indiana néhány városában. Az egyik ilyen Beech Grove-ban létezik, mégpedig törvényellenes a városi parkokban dinnyét enni. Állítólag a dinnye héja kilyukasztotta a szemetes zacskókat, ezért a rendelet. Egy másik, ugyanebből a városból: aki egy hotelben, motelben száll meg éjszakára, nem engedhet be egy ellenkező nemű személyt a szobájába. Kivételt képeznek a családtagok.

Gary-ben, egy másik városban, például törvényellenes fokhagymát enni, mielőtt színházba vagy moziba megy az ember. Elkhart-ban pedig a borbély nem viccelődhet azzal, hogy levágja valaki fülét.

Törvényellenes szabad kézzel halat fogni Indianaban...

Nem ajánlott 10 mérföld per óránál gyorsabban lovagolni Indianapolis utcáin. Elég elavultnak tűnik, igaz? Kitalálható mely korból való.

És van még egy elképesztő törvény, amelyet Hugi figyelmébe ajánlok. Nem szabad a madarakat kővel megdobálni, kivéve ha önvédelemről van szó.