Indianapolisban van egy kis német kávézó - cukrászda - szuvenírbolt. Sokszor megfordultunk itt, vettünk ezt-azt, s ha kedvünk szottyant kevésbé cukros, a mi szánk ízének megfelelő sütire, akkor is itt kötöttünk ki. Az amerikai sütik émelyítően édesek, szinte ehetetlenek számunkra. Persze vannak kis sütödék, ahol egész jó ízűeket lehet kapni, de olyan otthoni fajta jópofa cukrászdák errefelé nem nagyon vannak. Szombaton Apa betért ebbe a kis boltba, hogy sütit zsákmányoljon. Délután el is fogyasztottunk 1-1 feketeerdő szeletet. Ez volt azonban az utolsó süti, amelyet elfogyasztottam ebből a cukrászdából. Úgyhogy most kicsit lejáratom Heidelbergéket.

Délután már fájdogált a gyomrom, de igazából estére indult be az a nagyon régről ismert kellemetlen inger... Ha belegondolok, ez még a várandóságom alatt sem kínzott meg sosem. Röviden és tömören visszaköszönt a süti, úgyhogy elég borzalmas estém, éjszakám volt. Vasárnap diétára fogtam magam, s lassan rendbe jöttem... Még annyit, hogy semmilyen sütire sem bírok most ránézni. :)

   Végre hétágra süt a nap, nem is röpködnek mínuszok, ígyhát elsurrantunk az erdőbe, hogy sétáljunk egyet. Sétáljunk???... pontosítanom kell, mert nem így volt. A gyerkőcök kb. tíz méter után helyet foglaltak a szánkóban és élvezték, ahogy futok velük. Ha megálltam, mert kifogyott a szufla, hajtó Bence már szólt is: "Anya szaladj még!". Ígyhát az esti kondinak ma megvolt az első felvonása. Láttunk egy amerikai mókust (chipmunk). Sikerült lefotózni a kis fürgét... 

Avagy kis szösszenetek Anniról

 - Imádja menekülőre venni a figurát. Amikor hívom és várom, hogy jöjjön, máris megcsillan a szeme és már fut is az ellenkező irányba és várja, hogy kergessem. Legyen szó kabát felvételéről, pizsiosztásról vagy könyvtárból való kijövetelről. Utóbbi helyen keresett egy asztalt és elbújt alá.

- Nagyon szeret segíteni mosogatás közben. Szívesen lopkodja az éppen elmosogatott dolgokat a mosogatógépből, úgyszintén kergetve kell visszaszereznem a zsákmányát.

- Segít teregetni a maga módján, bár ezt én kevésbé engedem. Bármire megkérem, hogy segítsen, örömmel teszi. Kivéve, ha a játékok elpakolásáról van szó.

- Rájött, hogy az egyik konyhai szekrényajtón a gyerekzár nem működik rendesen, tehát ki tudja nyitni az ajtót. Féloldalasan bemászott és szépen helyet foglalt a konyhai mérlegen a keverőtálak társaságában.

- Szeret egyedül öltözni, vetkőzni. Felveszi pl. az előkéjét, le tudja vetni a pulcsiját, próbálja felhúzni a zoknit, cipőt. A minap félig felvette a pulcsit.

- Egyre többet beszél, sok szót elismétel, majd később használja is. Néha már összeilleszt két szót.

- Mivel az angolt is hallja, a pápá-t felváltotta a "bye" és a minap "nem" helyett "no-no"-zott.

- Ha a táskámban keresek valamit máris szalad, hogy "tik-tak". (Bizony ott lapul a megvesztegetés céljából tartott kis cukorka)

- Ha valamit iszok vagy nassolok, jön és mondja, hogy "Anni is."

- Két napja össze van nőve a waldorf babával, amelyet most egy darabig nem látott, mert "hajszervizben" járt. Az első hajzat ugyanis nem volt Anni-biztos, tehát új technikával, erősebben felvarrott haj tulajdonosa lett a baba.

- A babáról még. Ma megkérdeztem mi legyen a baba neve, erre Anni azt válaszolta "Anna".

- Teljesen megszokta a konditermi játszóházat, nincs sírás, nagyon jókat játszanak ott. Sőt, észre sem vesznek, ha értük megyünk.

- Súlyát, magasságát nem mértem, de 2 éves méretű ruhákat vásároltunk a héten. Természetesen csak olyat, ami neki is tetszik. Márpedig a tavaszi rózsaszín kiskabát nagyon tetszik neki, már most azt hordaná, ha nem röpködnének mínuszok odakint.

- Testrészeit kérésre megmutatja, és ugyanúgy rajtam is megmutat mindent :)

- Legobol tornyot, sínekből pályát épít, képeskönyvben már majdnem mindent megmutat

- Kezd válogatósabb lenni kaja terén, bár még mindig szívesebben kóstol új ízeket mint bátyja. (Pl. saláta levél, savanyú ubi, céklabefőtt)

Hirtelen ennyit tudtam összegyűjteni (2 nap késéssel) a kis 20 hónaposról.

   Legtöbbször minden hétvégére van valami kisebb terv vagy program... Bár, ha itthon vagyunk sem unatkozunk. Ez a mostani hétvége kicsit mozgalmasabb volt.

Szombaton délelőtt a konditeremben kezdtünk. Egy órát töltöttem el Amandával, a 3alkalmi személyi edzővel, hogy különböző gyakorlatokat végezzünk. Később megmutatott pár kondigépet is, amit majd használhatok. Apa véleménye az, hogy ezek a személyi edzők igencsak hajtják a jónépet, mert az övé is jókora súlyokkal gyötörte őt, és szombaton Amanda is 70 fontot rakott rá az egyik "combizom-fejlesztő" masinára. Nem mondom, hogy nem birtam el, de nem szeretém, ha izomtól dagadó lábaim lennének, na. Azért túléltem, bár tudtam, hogy a délelőttnek lesz némi izomláz vonzata. Így is lett, mert 2 napja fáj, ha nevetek. :)

Némi ebéd és délutáni pihenő után este vacsira voltunk hivatalosak a barátainkhoz, akiket már jó régen nem láttunk és végre sikerült összehozni a találkát. A gyerkőcök jót játszottak, mi felnőttek pedig jót beszélgettünk. 

A vasárnap délelőtt meglehetősen nyugisan zajlott, főleg úgy, hogy kivételesen nem kellett főzéssel töltenem. Ebédre ugyanis újra kedvenc Anderson városunkba utaztunk, hogy a kedves szomszédainkkal kóstoljuk meg a Garfield's menüjét. Odaérkezésünkkor meglepődve tapasztaltuk az étterem előtt várakozó tömeget. Hát, kiderült, hogy vasárnap és Valentin nap lévén mások is éppen ott szerettek volna megebédelni. Cirka negyven perces várakozás után sikerült bejutni. (Asztalt nem lehet előre lefoglalni.) A várakozást természetesen a gyerkőcök viselték rosszabbul. Egyrészt éhesek voltak már, másrészt az időpont már belenyúlt a délutáni pihi időszakába, és nem utolsósorban ott volt egy csecse-becse bolt, aminek az ajtajában lévő portékát muszáj volt párszor megtapogatni vagy átrendezni. Végül bejutottunk és sikerült elfogyasztani az ebédet. A gyerkőcök is szépen viselkedtek, köszönet az etetőszékeknek. Ha rendes széken ültek volna, tuti szaladgálás lett volna a vége. Így pedig kultúráltan tudtunk enni mindannyian. Még megemlíteném, hogy ennek az éttermnek az érdekessége, hogy nem terítő, hanem hatalmas papírlapok fedik az asztalokat. A só- és borsszóró társaságában pedig ott virít egy zsírkrétával teli pohár. Így könnyebb elütni a rendelés leadása és az étel felszolgálása közti időt...

Már délután 3 óra volt, mikor elhagytuk az éttermet. Apa pedig meglepetésként egy helyi édességbolt felé kanyarodott, ahol kézzel gyártott édességeket, bonbonokat lehet kapni. Itt válogattunk össze egy doboznyit. Utána hazafelé vettük az irányt. A gyerkőcök nem aludtak be az úton, de ugye itthon sem tettük le már őket. Játszottunk, majd vacsigyártás, vacsievés és pancsi után fél 8 után már mentek is aludni...

   Úgy adódott, hogy a pénteki napunkat hivatali ügyintézéssel kezdtük. Fel is kerekedtünk reggel, hogy elalutózzunk a tőlünk kb. 26 mérföldnyire északra található Anderson nevű városba, hogy társadalombiztosítási számot igényeljünk nekem. Apának volt már ilyen, mivel alkalmazott egy cégnél, és a gyerkőcöknek is, mint állampolgároknak alanyi jogon jár. Csak én voltam a kakukktojás...

Azért az előzményekről is szólnék pár szót. Az úgy van, hogy Indiana állam az újabb törvényei alapján úgy bocsát ki jogosítványt, hogy annak érvényessége a külföldiek vízumának érvényességével egyezzen meg. Tehát, nekem is csak addig érvényes a jogsim, ameddig a vízumom. A jogsim pedig kb. 3 hét múlva lejár, mint ahogy a vízumom is. Mivel kb. 2 héttel ezelőtt nagy izgalmak közepette végre megkaptuk a várva várt zöld kártyánkat, lassan véget ér a papírozások, engedély kérelmek időszaka... Tehát ennek örömére végre kapok majd hosszabb érvényességű vezetői engedélyt. Ahhoz, hogy besétáljak az általam röviden "jogsikibocsátónak" nevezett helyi irodába (BMV-Bureau of Motor Vehicles) először össze kell gyűjtenem pár fényképes igazolványt, lakhelyről szóló iratot és nem utolsósorban a társadalombiztosítási számot. Itt tartok most, ezért utaztunk el pénteken egy másik városba, hogy ilyet igényeljek.

Sűrű köd lepte el a tájat... A fákat zúzmara borította. Régen láttam ilyen szépet. Csak azt sajnáltam, hogy nem vittem fényképezőgépet magammal. Persze, mikor máskor legyen ilyen idő, ha nem akkor, amikor Andersonba kell menni. Ezt már megfigyeltem az évek során. Ha nekem ügyintézni kell valamit, tuti köd van, vagy szakad, mintha dézsából öntenék... bár Apa szerint én választom ki rosszul az időpontot...

Annamari azt hitte hosszabb útra megyünk, mert levette a csizmáját. Csak őt vittem magammal ügyintézni, Bence addig elment dolgozóba Apával. Nézegette a különböző indítódarabokat, játszott kamionokkal... Anni jól viselkedett a hivatalban, nem szedett szét semmit, inkább bújócskázott az üveg elválasztó falak között. A várakozó emberek arcára is mosolyt csalt. Nem is kellett sokat várni, kb. 5 percet és utána még egyszer ennyit az ablaknál, mikor a hölgy bevitte a számítógépbe az adatokat. Miután végeztünk, visszaautóztunk Apa munkahelyéhez, ott felvettük Bencét és jöttünk is haza...

Most tehát várom a borítékot, hogy aztán tovább intézhessem jogsi ügyeimet.

Már elvesztettem a fonalat, hányadik római számot is kellene a címben feltüntetnem... A lényeg, hogy a szikrázó napsütés elcsalt bennünket kedvenc erdőnkbe. A délelőtt egy részét ugyanis a hófödte Ritchey Woods-ban töltöttük. Vittük a szánkót is, mert tudtam, hogy Annamari biztos hamar elfárad. Bence sokáig jött a lábán, de a végén megirigyelte Anni jódolgát és ő is helyet foglalt mögötte. 

Ideát Amerikában elég sok helyen gombkilincsek vannak az ajtókon, itt ez az általános. A mi házunkban is ilyenek találhatók. Belülről zárható. Van hozzá egy apró kis kulcsocska, amivel kívülről ki lehet nyitni az ajtót, mert a gomb felületén van egy kis lyuk, ahová az behelyezhető...

A délutáni lefekvéshez készülődvén Bence bement a fürdőbe, hogy nagydolgát elvégezze és nem tudom őszintén honnan kapta az ötletet, de belülről magára zárta az ajtót. Anninak közben pelust cseréltem, majd lefektettem az ágyába, s mikor mentem, hogy a pelusos kukába dobom a koszos pelust, megütköztem az ajtóval. Persze, rájöttem, hogy nem álom ez, tényleg zárva van. Megkértem Bencét nyissa ki. Szegény próbálkozott, de nem sikerült neki. Mondta, hogy éppen dolgát végezné, utasítottam is, hogy gyorsan üljön vissza a trónra, mindjárt elintézem az ajtót. Gondolataim máris a kis kulcs hollétére irányultak, de csalódottan tapasztaltam, hogy az nincs a helyén. Apát is gyorsan megkérdeztem, tud-e valamit róla, de ő is a szokásos helyet említette, ahol már megnéztem. Keresgéltem vagy tíz percen át, de nem lett meg. Bence végül befejezte a trónolást, megtörölte magát, majd újból az ajtóval próbálkozott. Kívülről próbáltam magyarázni, merre fordítsa és szerencsére akkor második próbálkozásra kinyitotta. A vészhelyzet elhárult. Azért azt az elveszett kulcsot továbbra is keresem... úgy érzem szükség lesz rá.

   Bizonyára mindenkinek feldereng az a régi Liberó reklám, amelyben egy édes kisbaba, fenekén pelussal célba veszi a kanapét, majd elsüti az elhíresült mondatot: "Itt ez a jó kis kanapé. Mi lenne, ha pisilnék rajta egyet?"

Ugyanezt próbálta Annipanni is megvalósítani, csakhogy elkövetett egy komoly hibát. Nem akarta egyik pelus márkát sem reklámozni...

Az úgy volt, hogy már megfürdettem, megtöröltem, fogat is mosott és mondtam neki, hogy szaladjon a szobájába, amíg én kiterítem a törölközőt. Egy szál semmiben rögtön menekülőre is vette a figurát, csakhogy természetesen nem a gyerekszoba felé, hanem pont az ellenkező irányba, Apájához. Abban a szobában pedig van egy fekete anyagú kanapé. Erre mászott fel, majd várta a reakciót. Persze, hiába szólítottam, hogy jöjjön, csak ott feküdt nagy izgalmában, vigyorgó arccal. Mikor meguntam, odaléptem hozzá, hogy felvegyem, ekkor éreztem, hogy alatta az anyag nedves. Mivel megtöröltem, és a kanapé eredetileg száraz állapotban leledzett, nem értettem mi történhetett (a szobában csak a monitor biztosította az egyedüli fényforrást). Azért nem kellett sok, hogy arra tippeljünk a kicsi lány tiszteletét tette... mindenesetre megköszöntem neki, hogy még egy kis kanapé tisztítást is beiktathattam a többi esti program mellé...

Megjött a nagy hó még múlt pénteken. Gondolom, sokan olvasták a médiában, hogy a keleti parton "snowmageddon-nak" keresztelték az eseményt. Ma pedig a második felvonás érkezett térségünkbe, újabb 4-9 inch hó.

Vasárnap kihasználtuk a napsütéses időt és miután a gyerkőcök felkeltek délutáni pihijükből, elmentünk a kis közeli dombocskára szánkózni. A Super Bowl miatt kb. 5 család lehetett, tehát nem volt tolongás, várakozás, míg arrébb mennek az utadból...

Bence kb. 3x csúszott, inkább a dombtetőn kommentált folyamatosan. Szerintem sporttiporter lesz belőle. Annamari pedig alig hagyta, hogy Apa vagy én itt-ott egyedül szánkázzunk, ott toporgott mellettünk, hogy ő is menni akar. Hihetetlenül élvezte az egészet.

Bővül Anni szókincse, gyorsan le is jegyzem a legújabbakat:

síp

busz

autó

maci

   Az elmúlt héten csúcsosodott ki a leginkább. Mindenki a nagy vasárnapi meccsről beszél. Elemzések, történelem, találgatások.

Hetek óta akcióban vannak a hatalmas plazma tévék. A nagy élelmiszer-áruházak akciós újságaiban leginkább a rágcsálnivalók, üdítőitalok ill. sörök kapnak ilyenkor szerepet. Az éttermek, pub-ok mind kuponokkal kedveskednek a vendégeknek, akik hozzájuk térnek be a Colts vs. Saints döntőt nézni.

Tőlünk nem messze is található egy Blue Crew "kék csapat" nevű hely, amely már délután tele volt emberekkel. Felkészülvén a tömegre a parkolóban hatalmas sátrat állítottak fel, hogy minél több embert vendégül láthassanak. Természetesen Colts drukkerekről van szó, nem hiszem, hogy Saints drukkert ilyen helyre beengednek...

Ma egy érdekes cikkre akadtam rá itt, amolyan tippek, tanácsok, hogy mi mindent csinálhatsz a meccs félidejében. Kettőt kiragadnék. Egyik ilyen, hogy gondolj időben a pocakra. Azt ajánlják jobb, ha legalább 1-2 órával korábban rendelsz pizzát, hogy félidőre odaérjen. A következő tipp egy városi legendára hivatkozva azt taglalja, hogy teljesen biztonságos a wc-t lehúzni, ez nem fog közegészségügyi katasztrófát okozni. És persze ott vannak a félidőben leadott reklámok, a fellépők...stb, stb.

Már elkezdődött a meccs, de ez itt nem az online közvetítés helye...

Bence kezdi kapisgálni ezt a testvéres dolgot, és egyre jobban azt veszem észre, hogy örül kishúga sikereinek. Ez legfőképpen Annamari szókincs-gyarapodásával van összefüggésben. Fennhangon szereti újságolni, amikor Anni kimond egy szót, mert ő azt megértette, de akkor is szalad hozzám, ha én esetleg (szerinte) nem figyeltem oda. (Ilyenkor meg kell zabálni.)

Tudom, hogy nem tanácsos a gyerekeinket hasonlítgatni, de annyit megjegyeznék, hogy Bencének ebben a korában kb. 2-3 szava lehetett csak. Inkább "öööö"-zött és hümmögött nagyokat. Bezzeg manapság! Úgy kell könyörögni egy csendes pillanatért. :)

Visszatérve a kicsi lányra: nagyon örülünk annak, hogy több szó van a tarsolyában. Az alábbiakat sikerült most összegyűjteni:  

tessék=tyisík (valahogy megpróbálom lejegyezni, hogy ejti ki őket)

add ide=ada

bácsi

katica=titica

kérem=kéjm

pulcsi

popó

boci

ott is

ezt is=ezis

tik-tak